kóma-szutra

és mert az elmekórok bajos természetéről és megítéléséről is elcsevegtünk, illetve más szín-releváns témákról, mint a módosult tudat fenyegető abszolútum-érzése, az ezzel járó felsőbbrendűség illúziója. ezenfelül természetesen beszéltünk a csillapító és izgató, érzék/intelligencia-módosító/fokzó szerek és módszerek lehetőségeiről, szükségességéről és hogy a technológiai fejlődés híres gráf-görbéje bevezethető-e a mi látszólag teljesen hétköznapi pszichikai/mentális környezetünkbe, ahol -és ebben a véleményünk megegyezett- valójában háború dúl és eléggé vesztésre áll a szénánk. és a mindenezekben közrejátszó omnipotens akaratról, ami bármire képessé tesz minket.

mindazonálltal lefektettünk bizonyos alapokat vizsgálódásaink körében úgy a modoráról, mint a modus tollens határairól. nehogy aztán nagyon elragadjon minket a lelkesedés ("megváltsuk a világot").

az emberi tudat ugye az önellátó automatika és ahhoz közeli szinteken túl alapvetően unatkozik. ez az unatkozó tartomány energiakészlete/halmaza nagyságától függően (ez azaz un.: aktív tartomány vagy 'mental wealth') változik maga az unalom minősége és mértéke. pl.: van akinek egy kis tv-nézés az aktív tartományát egészen képes lefoglalni/kielégíteni. ez mindig is
így volt. az idők során a tudat az egyre komplexebb és komplexebb elmélet-rendszerek mentén diferenciálódott és fejlődött. a mai életvitelünk és iskolázottságunk (amitől alapvetően nem függ az értelmi színvonal, de azért számít) alapján a 'modern' társadalom elég undorító képet fest. a munka reálértéke egyre kevesebb, az iskolázottság 'minálunk' viszonylag magas, a hétköznapok pedig egyre kevesebb és kevesebb mentális energiát követelnek meg autómatizált fogyasztóbarát környezetünknél fogva. gecinagy szarban vagyunk mondhatni.

más élmények, újdonságok után vágyunk, kielégítetlen pszichológiai szükségleteink vannak és stb. stb. stb.
van aki iszik, van aki drogokat használ, van aki sportol... szerintem ez a könnyebbik út. az én nézőpontomból lehet önpusztító, élvhajhász, vagy kocoghat megszállottan az "egészség nevében" valaki, ugyanolyan függő mind. ezeket az embereket ALAPVETŐEN nem ítélem el. de vonatkoztass el, maradj úgy és azt mondják rád, bolond vagy. amint önként váltasz paradigmát,
amint szükséges lépésként kezdesz más alapvonalak mentén gondolkodni, onnantól kezdve rosszabb vagy, mint egy átlagos függő vagy egy elmebeteg. ő ugyanis
A) szegény, nem tehet róla
B) a környezete áldozata (a pasija állandóan mondja, hogy dagi / csak egyszer akarta kipróbálni a kokszot)
C) külső/fizikai alapú pótlékkal él (ami egy idő után bizonyos körökben mentséget jelent)

ha "más számrendszerben számolsz", mint a megszokott az viszont valamiért azonnal eretnekségnek minősül. tapasztalatom szerint előbb-utóbb mindenkiben kialakul az iszony ha elég ideig a köznapi logika ellen mész. lehet először tetszik, imponál nekik, mulatságosnak és szellemesnek találják a megfigyeléseidet, de mindenkinél el fog jönni az a pont, ahol összeráncolja a szemöldökét és elhúzza a száját. és ez a jobbik eset. a rosszabbik eset az alapból elutasító, félős és (nem szeretném ha lenézőnek hatna, de nem tudok rá más szót) kisszerű. ezeket a dolgokat valószínüleg mindennap Te is megéled, csak legfeljebb egy másik szinten.

de ott vagyunk, akár beszélgethetnénk is, akár érdekeseket is mondhatnék, akár még örülnék is neki, akár még kaphatnék is valamit, de inkább pl. egy flegma szájhúzással és a "lebolondozás" valamilyen metakommunikációs aktusával kizárod magad a beszélgetésből. nem találok/kapok "belépési pontot". ilyenkor mit tehet az ember? "visszavált" baseline-re és az átlagos,
megszokott, mindennapi kommunikációs formák és tudati sémák mentén nyösszög. sémákban, "panelekben" küszködik, amiket biztosan megértesz.
nem érzem magam felsőbbrendűnek amúgy sem. amit teszek, nem azért teszem mert ettől jobbnak érzem magam a többi embertől. azért alakítottam így a kis "belső világomat" mert szükségem volt rá (és ez egyébként is elég transzparens dolog, egyáltalán nem zárt), de ilyenkor mindig meghalok egy kicsit belül. olyan mintha egy "gyerekhez"* beszélnék. ez a fajta visszautasítás kibaszottul megvisel. attól, hogy nem vagy esetleg elég nyitott, hogy a "saját pályádon" kívülről beszélgethessünk nem gondollak kevesebbnek, de kurvára elszomorít.

ezek a helyzetek nyílván az én hibámból keletkeznek, én gondoltalak olyannak amilyen nem vagy, ezért ez elég nagy csalódás magamban is. de aki reménykedik az amúgyis szarban hal meg, ezt igazán tudhatnám már. csakhogy a baseline-al ellentétben ezen a pályán(/pályákon) nem lehet biztosra menni. tudom, hogy van aki menne tovább, ha lenne hova, ha tudná az utat, de én mindig csak bakokat lövök. vagyis majdnem mindig. lakik a külvárosban egy már majdnem 7 éves kisfiú aki ezt az egészet tökéletesen megérti és átérzi. neki még én is kisszerű vagyok. mindent el fogok követni, hogy ne úgy nőjön fel ahogyan én.

de nem akarom úgy befejezni, hogy nem hagyok kiskaput:
lehetséges, hogy nektek van igazatok és valóban egyszerűen csak bolond vagyok. :P
sajnos ez semmin sem változtat.

*ha tényleg érdekel a VALÓSÁG, beszélgess többet 6 év alattiakkal és 70 fölöttiekkel. a kettő között mindenki hülye és/vagy hazudik (valószínüleg énis).