H+

elfesleni látszik az idő - eltűnik, nem tudom hova. az élet rendszeresen elmegy mellettem. alig veszem észre. már a szemembe se mer nézni, sunnyog és lapít. lefolyik a történelem repedésein és a piaci autómatizmusok szálkái között kiszáradva hever a világ. néha elgurul egy ördögszekér.
a szervezetem feltételes módra kapcsolt, kitudja mióta ücsörgök az infarktus és az agyvérzés között (a kis hátsó szobában, ahova sutyiban pókerezni járnak a nagyok).
napok óta taurin és koffein a betevőm körítésnek cukor és káprázat - a hasnyálmirígy a szívvel egy ritmusra lüktet, mintha lenne hova.. ráérős 32edekben.
elforrt a vérem és a helyén inzulin és adrenalin pörög pótlólag, kiégetve belőlem mindent ami sérült, csonka vagy felesleges. a folyamatos teljesítménynövekedés az egyetlen járható, a zarándoklat mezténláb a kárhozatból kifele. a testem már nem tűri a nikotint és más tápanyagokat. azzá az egésszé válltam ami soha nem akartam lenni.. kék törpe a piszkos ólomüvegen keresztül. acélfogú isten. a napból született világderék. karokkal amik átérik a gőgös kozmosz fekete testét, szemekkel amik az eseményhorizontot fürkészik, információt lélegző titán. szeszélyes. mindenható.

a csend ringat most, míg álmaimmal kergetőzik a kavargó város. láthatatlan inak feszülnek, ugrik, szalad. játékos lángok égnek tízezer szemében míg utaktól ráncos arcán mosolyra húzódik a vénséges Duna. az eső szemetel és boldog vagyok. gyönge és szabad.