F: - mostanában homoerotikus álmaim vannak veled kapcsolatban.
D: - ???
F: - azt szoktam álmodni, hogy hetyke japán diáklány vagy.
D: - ...
F: - szerinted ez normális?
D: - ...igen. (nem. möh?)
F: - ???
D: - ???
F: - szerinted hogyan oldjam fel az ezzel járó érzelmi feszültséget?
D: - kérd meg az asszonyt, hogy öltözzön nekem farsangkor. vagy egyébként.
F: - ne keverjük bele.
D(humorosan): - és miért képzelsz mást a helyembe Száddám?!
F: - nem is tudom Sátán. undorodom a szakáll meg a pénisz gondolatától azt hiszem, ne vedd sértésnek. szeretem a szakállt, de csak ahogy egy barátságos kutyust. a kutyust se dugnám meg.
D: - majdnem sikerült összezavarnod...
F: - hol tartottam?
D: - ott hogy szeretnéd látni, ahogy a hurkásra vert japán seggemen szikkadó ondódon megcsillan a hajnal fénye és miután kigyörködted magad letörlöd az arcocskámról a véres könnyeimet a HelloKitty(tm)-s zoknimmal.
F: - ... jah igen.
D: - megkívántam egy gyrost. kend?
F: - simán.
D: - közben írj erről haikut. az úgyis nagyon divatos. majd kiteszem a blogra.
F: - jó.
D: - kötelező felhasználnod az "eped"-szót.
F: - ú. ez már nehéz.
07: 11-kieg.: miután tudom, hogy F fokozottan lusta ezért versenyt hírdetek. tehát:
FIGYELEM!!! ÉLMÉNY!!! KALAND!!!
haikut szeretnék a fenti dialógus témájában az "eped"-szó felhasználásával.
lehet írni ide, vagy diszkréten @.
várható nyerem: témábavágó oekakival kedveske-D.
január végéig mondjuk.
ám.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meta. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. január 15., csütörtök
2008. december 31., szerda
hangok a sötétben
"Az emberi viszonyok és az élettér alapvető átalakulása velejárója minden új korszak eljövetelének. A XX. század hajnalán a technikai lehetőségek megváltoztatták az ember világról alkotott képét. A Hiroshimára ledobott atombomba nemcsak a háború végét jelentette, hanem egy új kor kezdetét is, melynek paradigmaváltása hatalmas szellemi lépést követelt az emberiségtől, hogy etikai, morális és eszmei síkon utolérje ezt az új borzalmas és csodalatos technológiát. Ezt a lépést még mindig nem tettük meg. Átlendültünk egy olyan időszakba, ahol a technikai fejlődés sebessége napokban és hetekben mérhető. Míg a történelem során fél évszázadok is elteltek, mire olyan általánosan alkalmazható vívmánnyal állt elő a tudomány, mely mindannyiunk életét mindennapi szinten befolyásolta, addig ma a telekommunikáció és digitális forradalom világában gyakorlatilag a saját jövőnket éljük. Ami tegnap még csak álom volt, holnapra valóság lehet. Ezért nevezik ezt sokan posztmodern kornak.
A posztmodern a paradoxonok világa. A politika leragadt a demokrácia szintjén és mint minden rendszer, amely nem képes fejlődni kiismerhetővé és kitapasztalhatóvá vállt, utat engedett a korrupciónak. A technológiai – és így gazdasági - különbségek hatalmas, egyre táguló rést ütöttek a bolygó népességének egzisztenciáján - szélsőségeket alakítva ki. Eszmei újítók nincsenek, csupán kritikusok, és a tudás, amely minden ember nemcsak elidegeníthetetlen joga, de kötelessége is, magában hordozza a felelősséget és a döntés kényszerét, amivel szellemileg még mindig nem vagyunk képesek szembenézni. Kialakultak a fogyasztói társadalmak. Az észlelésünk szelektívvé vált az "információ korában". Mindenről tudunk, amiről tudni akarunk. Kis hiper-realitásokat hozunk létre, amikben eltölthetjük az időnket: tévé, rádió, színes magazinok, na és persze az internet.
1945. augusztus 6-án nem csak Japánra dobtak bombát, hanem minden egyes emberi életre ezen a bolygón. A technika megelőzött minket és nekünk vakon kellett belépnünk az ismeretlenbe, a világháborútótól még reszketve, véresen és kábán egyenesen a jövőbe, ahol egy olyan élet várt, amire senki nem volt felkészülve. Az internet a szellem bombája, eretnek és megváltó "egy személyben". Igazi posztmodern Prométheusz. Tökéletes pótszer egy olyan világban, ahol semmiről sem akarunk tudomást venni és mégis lehetőséget ad bármilyen információ megszerzésére annak, akit érdekel. Ahogy a fissziós bomba is, ez is csupán egy eszköz, mely a felelősséget a felhasználó kezébe helyezi.
Az életünk jelentős részét leköti ma már a tömegkommunikáció. Láthatatlan hálót alkot, ami összekapcsol mindent. Átalakítja, megváltoztatja az emberi viszonyokat és bár sokan úgy gondolják, elidegenedünk egymástól, azért sikerült elérnie egy dolgot, amit még soha nem sikerült a történelem során: egyenlőséget. A létrejött internetes társadalom valami olyasmit nyújt, amit egyetlen más médium sem, mégpedig, hogy elmondhasd az őszinte véleményedet arctalanul és névtelenül ha kell, kulturális, vallási és faji korlátok nélkül, ha bírjuk. Hitelét veszti így az információ? Lehetséges. Egy információ csak annyira hiteles, mint a forrása, nade legalább megjelenik. Elérhető a véleményem mindenki számára és a hitelesség az egyén ítéletére lesz bízva, akinek elvben nem lesznek előítéletei. Létrejött egy tisztán szellemi közeg, amely lehetővé tette, hogy azok lehessünk, akik vagyunk, vagy ha úgy tartja a kedvünk, egészen mások. Olyan alapvető emberi szükségletek kielégítésére ad lehetőséget, amik a valós, mindennapi életben (IRL) a többség számára elérhetetlenek:
- önmegvalósítás
- megbecsültség
- tartozni valahová
A Maslow-féle szükségletek hierarchiájának felső három szintje. Az emberből, aki szociálisan zárkózott, egész nap egy olyan munkát végez, amit ki nem állhat. Este az interneten véleményvezérré lesz egy olyan társadalmi csoportban, ahol a valósággal szemben nem egy, hanem bármennyi életet élhet, kockázatok nélkül. Sajnos, ez sokakban az arctalanság révén és veszítenivaló híján nem csak nagyobb önbizalmat, de agressziót is szül és az egésznapos feszültséget másokon vezetik le. A mindennapokban magát tehetetlennek érző, frusztrált, elnyomott egyén gyakran csak így tapasztalhatja meg saját erejét, csak így jut gratifikációhoz.
De ez az értő figyelem és empátia területe is. A társalgó/társasági oldalakon, blogokon keresztül megoszthatjuk mindennapjaink gondját-baját, bánatát és örömeit, amivel az internet - közösségteremtő erején túl - ellátja a tömegkultúrában egyik legfontosabb szerepét: szórakoztat és egyben idealizálja, a mások szemén keresztül "misztifikálja a hétköznapokat", elhiteti velünk, hogy a sablonos élet lehet kielégítő is. Élhetővé teszi a saját életünket. Ahol egy szappanoperában fiktív szereplők életének minden részletét ismerhetjük meg, itt kvázi valós perszónákról van szó, akiket talán személyesen ismerünk is. A véleménycsere és közbeszéd tehát már olyasmi körül forog, amiről érdemesebb beszélni, ismertséget és elismertséget nyújt és törődést. Ezáltal értékképző és értékközvetítő szerepe az emberi szellem egy olyan oldalát mutatja meg, amely arctalanságán keresztül közvetlenebb, törődőbb, odafigyelőbb, mint azt a való élet erkölcsi és szociális szabályai esetleg megengednék. Nyitottságát az anonimitás egyszerű szabadságának köszönheti, ahol az ember részesülhet egy virtuális közösség akolmelegéből akkor is, mikor a való világ rideg és zavaros, átértékelődött nemi szerepekkel és a vezetők iránti bizalmatlansággal. Erre remek példa Irán, ahol a társadalmi egyenlőség csakis egy „internet-demokrácián" keresztül nyilvánulhat meg."
ma befejeztem a blog-kísérletet: 999-et olvastam idén és ma még 1-et. volt amelyiket ismerős blogok linklistájából választottam, majd onnan követtem a nyomot tovább, volt amelyikre véletlenül találtam rá, volt amelyikre felhívták a figyelmem, volt amelyik díjakat nyert, volt amelyik nem. általában elovastam az első 5-10 bejegyzést, majd vagy random olvastam archív bejegyzéseket, vagy végigolvastam az egész blogot.
van aki szerint a bloggerek szánalmasak... én nem akarok erről véleményt mondani lévén én is az vagyok. viszont láttam:
- a lélek dadaista oldalát
- a kifejezéstelen depressziót ami majdhogynem könyörög, hogy belekössenek - így kerüli el a magányt.
- a ostobaságot úri köntösben, aki egyszerűen csak szereti látni, hogy a véleménye megjelenik valahol.
- a dicsekvő kalandort, aki élvezi mások irigységét és csodálatát, pedig csak nincs otthona mert nem tudja milyen az.
- azokat akik csak maguk és mások előtt akarják palástolni a bizonytalanságukat azzal, hogy erős véleménnyel nagy hanggal írnak a világ dolgairól... bizonygatják az igazukat, vitákba szállnak, hitről és politikáról veszekednek... meddő igyekezet amit átmenetileg két korsó sör is jól helyettesít.
- mások saját világait, amit megmutatnak mindenkinek aki kíváncsi rá...
(jah és voltak a recept-blogok!)
én embereket láttam. a mindennapok (nagy/egy)szerűségét... nyelvezettől, stílustól, témától, kreatívitástól, a gondolatok koplexitásától függetlenül. álmokat, bíráskodást, segélykérést, dölyföt, örömet, bánatot. olyan dolgokat amiket nem mondanál el/hazudnál senkinek, főleg nem egy idegennek a buszmegállóban. álarcokat és csudakolbászokat egy olyan helyen ahol még a saját neved sem elég valódi. láthatatlan emberek a messzeségből, hangok a sötétben. különös kis bardó. talán a hetedik. fel se tűnne ha megcsináltuk volna igaz?
kitenném azokat amik a legjobban tetszettek, de nem lenne fair... nem verseny volt. ahogy az élet sem az. emberek vagyunk, nem élhetünk egymás nélkül.
jah igen... és rájöttem, ha túl hosszú egy poszt lófasz se fogja elolvasni.
(ha csak a farkát kergeted, akkor sose kapod el.)
A posztmodern a paradoxonok világa. A politika leragadt a demokrácia szintjén és mint minden rendszer, amely nem képes fejlődni kiismerhetővé és kitapasztalhatóvá vállt, utat engedett a korrupciónak. A technológiai – és így gazdasági - különbségek hatalmas, egyre táguló rést ütöttek a bolygó népességének egzisztenciáján - szélsőségeket alakítva ki. Eszmei újítók nincsenek, csupán kritikusok, és a tudás, amely minden ember nemcsak elidegeníthetetlen joga, de kötelessége is, magában hordozza a felelősséget és a döntés kényszerét, amivel szellemileg még mindig nem vagyunk képesek szembenézni. Kialakultak a fogyasztói társadalmak. Az észlelésünk szelektívvé vált az "információ korában". Mindenről tudunk, amiről tudni akarunk. Kis hiper-realitásokat hozunk létre, amikben eltölthetjük az időnket: tévé, rádió, színes magazinok, na és persze az internet.
1945. augusztus 6-án nem csak Japánra dobtak bombát, hanem minden egyes emberi életre ezen a bolygón. A technika megelőzött minket és nekünk vakon kellett belépnünk az ismeretlenbe, a világháborútótól még reszketve, véresen és kábán egyenesen a jövőbe, ahol egy olyan élet várt, amire senki nem volt felkészülve. Az internet a szellem bombája, eretnek és megváltó "egy személyben". Igazi posztmodern Prométheusz. Tökéletes pótszer egy olyan világban, ahol semmiről sem akarunk tudomást venni és mégis lehetőséget ad bármilyen információ megszerzésére annak, akit érdekel. Ahogy a fissziós bomba is, ez is csupán egy eszköz, mely a felelősséget a felhasználó kezébe helyezi.
Az életünk jelentős részét leköti ma már a tömegkommunikáció. Láthatatlan hálót alkot, ami összekapcsol mindent. Átalakítja, megváltoztatja az emberi viszonyokat és bár sokan úgy gondolják, elidegenedünk egymástól, azért sikerült elérnie egy dolgot, amit még soha nem sikerült a történelem során: egyenlőséget. A létrejött internetes társadalom valami olyasmit nyújt, amit egyetlen más médium sem, mégpedig, hogy elmondhasd az őszinte véleményedet arctalanul és névtelenül ha kell, kulturális, vallási és faji korlátok nélkül, ha bírjuk. Hitelét veszti így az információ? Lehetséges. Egy információ csak annyira hiteles, mint a forrása, nade legalább megjelenik. Elérhető a véleményem mindenki számára és a hitelesség az egyén ítéletére lesz bízva, akinek elvben nem lesznek előítéletei. Létrejött egy tisztán szellemi közeg, amely lehetővé tette, hogy azok lehessünk, akik vagyunk, vagy ha úgy tartja a kedvünk, egészen mások. Olyan alapvető emberi szükségletek kielégítésére ad lehetőséget, amik a valós, mindennapi életben (IRL) a többség számára elérhetetlenek:
- önmegvalósítás
- megbecsültség
- tartozni valahová
A Maslow-féle szükségletek hierarchiájának felső három szintje. Az emberből, aki szociálisan zárkózott, egész nap egy olyan munkát végez, amit ki nem állhat. Este az interneten véleményvezérré lesz egy olyan társadalmi csoportban, ahol a valósággal szemben nem egy, hanem bármennyi életet élhet, kockázatok nélkül. Sajnos, ez sokakban az arctalanság révén és veszítenivaló híján nem csak nagyobb önbizalmat, de agressziót is szül és az egésznapos feszültséget másokon vezetik le. A mindennapokban magát tehetetlennek érző, frusztrált, elnyomott egyén gyakran csak így tapasztalhatja meg saját erejét, csak így jut gratifikációhoz.
De ez az értő figyelem és empátia területe is. A társalgó/társasági oldalakon, blogokon keresztül megoszthatjuk mindennapjaink gondját-baját, bánatát és örömeit, amivel az internet - közösségteremtő erején túl - ellátja a tömegkultúrában egyik legfontosabb szerepét: szórakoztat és egyben idealizálja, a mások szemén keresztül "misztifikálja a hétköznapokat", elhiteti velünk, hogy a sablonos élet lehet kielégítő is. Élhetővé teszi a saját életünket. Ahol egy szappanoperában fiktív szereplők életének minden részletét ismerhetjük meg, itt kvázi valós perszónákról van szó, akiket talán személyesen ismerünk is. A véleménycsere és közbeszéd tehát már olyasmi körül forog, amiről érdemesebb beszélni, ismertséget és elismertséget nyújt és törődést. Ezáltal értékképző és értékközvetítő szerepe az emberi szellem egy olyan oldalát mutatja meg, amely arctalanságán keresztül közvetlenebb, törődőbb, odafigyelőbb, mint azt a való élet erkölcsi és szociális szabályai esetleg megengednék. Nyitottságát az anonimitás egyszerű szabadságának köszönheti, ahol az ember részesülhet egy virtuális közösség akolmelegéből akkor is, mikor a való világ rideg és zavaros, átértékelődött nemi szerepekkel és a vezetők iránti bizalmatlansággal. Erre remek példa Irán, ahol a társadalmi egyenlőség csakis egy „internet-demokrácián" keresztül nyilvánulhat meg."
ma befejeztem a blog-kísérletet: 999-et olvastam idén és ma még 1-et. volt amelyiket ismerős blogok linklistájából választottam, majd onnan követtem a nyomot tovább, volt amelyikre véletlenül találtam rá, volt amelyikre felhívták a figyelmem, volt amelyik díjakat nyert, volt amelyik nem. általában elovastam az első 5-10 bejegyzést, majd vagy random olvastam archív bejegyzéseket, vagy végigolvastam az egész blogot.
van aki szerint a bloggerek szánalmasak... én nem akarok erről véleményt mondani lévén én is az vagyok. viszont láttam:
- a lélek dadaista oldalát
- a kifejezéstelen depressziót ami majdhogynem könyörög, hogy belekössenek - így kerüli el a magányt.
- a ostobaságot úri köntösben, aki egyszerűen csak szereti látni, hogy a véleménye megjelenik valahol.
- a dicsekvő kalandort, aki élvezi mások irigységét és csodálatát, pedig csak nincs otthona mert nem tudja milyen az.
- azokat akik csak maguk és mások előtt akarják palástolni a bizonytalanságukat azzal, hogy erős véleménnyel nagy hanggal írnak a világ dolgairól... bizonygatják az igazukat, vitákba szállnak, hitről és politikáról veszekednek... meddő igyekezet amit átmenetileg két korsó sör is jól helyettesít.
- mások saját világait, amit megmutatnak mindenkinek aki kíváncsi rá...
(jah és voltak a recept-blogok!)
én embereket láttam. a mindennapok (nagy/egy)szerűségét... nyelvezettől, stílustól, témától, kreatívitástól, a gondolatok koplexitásától függetlenül. álmokat, bíráskodást, segélykérést, dölyföt, örömet, bánatot. olyan dolgokat amiket nem mondanál el/hazudnál senkinek, főleg nem egy idegennek a buszmegállóban. álarcokat és csudakolbászokat egy olyan helyen ahol még a saját neved sem elég valódi. láthatatlan emberek a messzeségből, hangok a sötétben. különös kis bardó. talán a hetedik. fel se tűnne ha megcsináltuk volna igaz?
kitenném azokat amik a legjobban tetszettek, de nem lenne fair... nem verseny volt. ahogy az élet sem az. emberek vagyunk, nem élhetünk egymás nélkül.
jah igen... és rájöttem, ha túl hosszú egy poszt lófasz se fogja elolvasni.
(ha csak a farkát kergeted, akkor sose kapod el.)
2008. december 22., hétfő
ad hominem
a párkapcsolatok az élet uzsonnásdobozai.
ezt már biztosan hallottátok tőlem egy páran ti ott kint.
ha nagyon az alapoktól akarnék indulni akkor azt mondanám minden az agressziónál és asszertivitásnál kezdődik, ami teljesen normális része a főemlősök szociális integrálódásának.
de nem akarok az alapokról indulni, mert nemérted/ nem hiszel nekem/ te nagyon vágod már/ te már annyi mindent megéltél/ téged én ne oktassalak ki/ és különben is ki a fasznak képzelem magam...
ezért inkább azt írom: a párkapcsolatok az élet uzsonnásdobozai. így. dogmatikusan. bele. kapjabemindenki.
mindig is voltak erősek és gyengék. valamiben erősek és valamiben gyengék. a gyengék pedig mindig az erőseken "élősködtek", vagy csoportbaverődtek a nagyobb védelem érdekében. ez nem rossz, vagy szánalmas, vagy megvetendő dolog.. ez evolúciós logika.
ha megfigyeled a párkapcsolatok nagyrésze is ilyen. mindig van egy domináns fél, aki irányít, szervez, aki a döntéseket hozza. jobb esetben ez a valaki kitart, még jobb esetben inspirálóan hat a másikra és az "felnő" hozzá. a rosszabb eset az mikor leépül, elfárad, vagy kezdettől fogva mind2 nyomorult és kialakulnak ezek a kodependens csimpaszkodások... se veled-se nélküled kapcsolatok amiket nyílván lehet a romantika és szeretet, netán "szerelem" köntösébe öltöztetni, de számomra a lehető legtávolabb állnak az emberitől. egyszerű függés. "kényszer, érdek, ösztönélet, a három nagy fekete fabábú". ez az anyagi/érzelmi/akármilyen élősködés a másikon, egymáson. sosem értettem ezeket, vagy hogy miért van az ember együtt valakivel 10 évig, ha már az első 5 év is szar volt.
a kapcsolatokat remek időtöltésnek tartom, de semmi több. szép az ha a megértés, törődés, figyelem, szex egyazon helyről jön, de ez lássuk be lufasz. nemhogy nem romantikusnak, de egyenesen undorítónak tartom, hogy két "fél-ember" kelljen ahhoz hogy kitegyenek egy "valakit", és még csak nem is egy valamilyen "valakit", hanem egy "akárkit". részemről az egyetlen járható út, hogy azért szeressem a másikat amilyen és ne azokért a dolgokért amik én nem tudok lenni. nem voltam-e én is ilyen csimbók? hajj, dehogynem... évekig rá voltam kattanva a precíz, maximalista nőkre, aztán valahol útközben félig tudatosan fejlesztettem ezeket a készségeimet és lám...
mondhatod, hogy ez "egyensúly" - jöhetsz nekem az okossággal, hogy ez "jin és jang", de akkor felületesnek foglak nevezni és felhívom rá a figyelmed, hogy az a két fél ha jobban megnézed önmagában eleve egész... ha ebből az aspektusból vizsgálom akkor a többséget "negyed-embereknek" hívom.
két teljes ember kapcsolatát és szerelmét tudom csak értékelni.. amit nem a pszichológiai darwinizmus prózaisága lökdös végig az élet göröngyös útjain. partnerséget és nem félkegyelmű, gyáva, obszesszív kötődést, a másikba belelátott mindenfélével cukormázzal elviselhetővé - sőt szerethetővé - tett önimádatot. mert magadat csonkának látod, de benne... na aztán benne meglátod milyen is vagy "valójában"...
de ez nyílván az én álomvilágom... hogy felnőtt egészséges, értelmes embereket akarok látni. olyan kapcsolatokat amik nem kigúnyolásai mindannak amit esetleg a "szerelemről" gondolok. minden relatív. azzal is beérném, ha a partnerek azonos szinten lennének. nem találod furcsának, hogy bizonyos emberek (és főleg öregaszonyok) életében egy kutya vagy macska képes betölteni a partner szerepét? azt képzeled egy másik emberre nem vetítenének ki ennyi mindent?
a szomorú az, hogy előbb-utóbb lehull a lepel és egy reggel rájössz, hogy nem tudod ki fekszik melletted az ágyban. és megindul a pusztítás, az önsajnálat, a gyűlölködés és jobb esetben csak egymást teszitek tönkre. rosszabb esetben egy újabb generáció nézi végig.
de a legszomorúbb az egészben az... - az a dolog tragédiája -, hogy egy olyan világban élünk, ahol simán elég csak fél-embernek lenni.
ezt már biztosan hallottátok tőlem egy páran ti ott kint.
ha nagyon az alapoktól akarnék indulni akkor azt mondanám minden az agressziónál és asszertivitásnál kezdődik, ami teljesen normális része a főemlősök szociális integrálódásának.
de nem akarok az alapokról indulni, mert nemérted/ nem hiszel nekem/ te nagyon vágod már/ te már annyi mindent megéltél/ téged én ne oktassalak ki/ és különben is ki a fasznak képzelem magam...
ezért inkább azt írom: a párkapcsolatok az élet uzsonnásdobozai. így. dogmatikusan. bele. kapjabemindenki.
mindig is voltak erősek és gyengék. valamiben erősek és valamiben gyengék. a gyengék pedig mindig az erőseken "élősködtek", vagy csoportbaverődtek a nagyobb védelem érdekében. ez nem rossz, vagy szánalmas, vagy megvetendő dolog.. ez evolúciós logika.
ha megfigyeled a párkapcsolatok nagyrésze is ilyen. mindig van egy domináns fél, aki irányít, szervez, aki a döntéseket hozza. jobb esetben ez a valaki kitart, még jobb esetben inspirálóan hat a másikra és az "felnő" hozzá. a rosszabb eset az mikor leépül, elfárad, vagy kezdettől fogva mind2 nyomorult és kialakulnak ezek a kodependens csimpaszkodások... se veled-se nélküled kapcsolatok amiket nyílván lehet a romantika és szeretet, netán "szerelem" köntösébe öltöztetni, de számomra a lehető legtávolabb állnak az emberitől. egyszerű függés. "kényszer, érdek, ösztönélet, a három nagy fekete fabábú". ez az anyagi/érzelmi/akármilyen élősködés a másikon, egymáson. sosem értettem ezeket, vagy hogy miért van az ember együtt valakivel 10 évig, ha már az első 5 év is szar volt.
a kapcsolatokat remek időtöltésnek tartom, de semmi több. szép az ha a megértés, törődés, figyelem, szex egyazon helyről jön, de ez lássuk be lufasz. nemhogy nem romantikusnak, de egyenesen undorítónak tartom, hogy két "fél-ember" kelljen ahhoz hogy kitegyenek egy "valakit", és még csak nem is egy valamilyen "valakit", hanem egy "akárkit". részemről az egyetlen járható út, hogy azért szeressem a másikat amilyen és ne azokért a dolgokért amik én nem tudok lenni. nem voltam-e én is ilyen csimbók? hajj, dehogynem... évekig rá voltam kattanva a precíz, maximalista nőkre, aztán valahol útközben félig tudatosan fejlesztettem ezeket a készségeimet és lám...
mondhatod, hogy ez "egyensúly" - jöhetsz nekem az okossággal, hogy ez "jin és jang", de akkor felületesnek foglak nevezni és felhívom rá a figyelmed, hogy az a két fél ha jobban megnézed önmagában eleve egész... ha ebből az aspektusból vizsgálom akkor a többséget "negyed-embereknek" hívom.
két teljes ember kapcsolatát és szerelmét tudom csak értékelni.. amit nem a pszichológiai darwinizmus prózaisága lökdös végig az élet göröngyös útjain. partnerséget és nem félkegyelmű, gyáva, obszesszív kötődést, a másikba belelátott mindenfélével cukormázzal elviselhetővé - sőt szerethetővé - tett önimádatot. mert magadat csonkának látod, de benne... na aztán benne meglátod milyen is vagy "valójában"...
de ez nyílván az én álomvilágom... hogy felnőtt egészséges, értelmes embereket akarok látni. olyan kapcsolatokat amik nem kigúnyolásai mindannak amit esetleg a "szerelemről" gondolok. minden relatív. azzal is beérném, ha a partnerek azonos szinten lennének. nem találod furcsának, hogy bizonyos emberek (és főleg öregaszonyok) életében egy kutya vagy macska képes betölteni a partner szerepét? azt képzeled egy másik emberre nem vetítenének ki ennyi mindent?
a szomorú az, hogy előbb-utóbb lehull a lepel és egy reggel rájössz, hogy nem tudod ki fekszik melletted az ágyban. és megindul a pusztítás, az önsajnálat, a gyűlölködés és jobb esetben csak egymást teszitek tönkre. rosszabb esetben egy újabb generáció nézi végig.
de a legszomorúbb az egészben az... - az a dolog tragédiája -, hogy egy olyan világban élünk, ahol simán elég csak fél-embernek lenni.
2008. november 27., csütörtök
2008. november 10., hétfő
megható pillanat..
...mikor kiderül, hogy meglepően sok ismerősöd szerint túlélnél egy zombitámadást. érvelés? elég kreatív/brutális/beteg/szakképzett(!)/pragmatikus (sőt egy esetben még a "cuki" is felmerült) vagy ahhoz, hogy megtaláld a kivezető utat ebből a kellemetlen helyzetből. az emberek nagyjából fele még vezetőnek is megválasztott (a többiek legtöbb esetben azért nem mert állítólag puszta szórakozásból is az élőholtak elé vetném őket. mondhatjuk, hogy meg vagyok elégedve az optimisták-realisták arányával). az újranépesítenéd-e vele a földet?-pontszámom is elég magas ahhoz, hogy a blogon henceghessek vele. hiába... a pogányoknak kellenek a génjeim. (nameg a kiváló szakáll!)
szóval... csak annyit akarok... mondanihogy (hüpp)...
köszi.
kevés szebb dícséretet kaphat az ember fia.
(de tényleg... "cuki"??? ha nem is határolnám el magam a puszta kifejezéstől is tiltanám hogy élőhúsra és agyvelőre éhes rothadó testekkel emlegessük egy szövegkörnyezetben. és egyébként is ez mennyiben segít? megesik rajtam a szívük? nem eszik meg az agyam, hanem hazavisznek és egy kartondobozban tartanak és adnak nekem hébe-hóba egy répát? e??? hogyan szolgálhatom az emberi faj túlélését ha - idézem - "cuki" vagyok?! ez annyira felbasz...)
szóval... csak annyit akarok... mondanihogy (hüpp)...
köszi.
kevés szebb dícséretet kaphat az ember fia.
(de tényleg... "cuki"??? ha nem is határolnám el magam a puszta kifejezéstől is tiltanám hogy élőhúsra és agyvelőre éhes rothadó testekkel emlegessük egy szövegkörnyezetben. és egyébként is ez mennyiben segít? megesik rajtam a szívük? nem eszik meg az agyam, hanem hazavisznek és egy kartondobozban tartanak és adnak nekem hébe-hóba egy répát? e??? hogyan szolgálhatom az emberi faj túlélését ha - idézem - "cuki" vagyok?! ez annyira felbasz...)
2008. október 29., szerda
gyűjtőposzt. tisztavíz. pohár. ilyesmi.
kampó & gecko: off!
cheza: válogatás - kínzás. igen. a dolgos mindennapok.
sway: ez kutyakaka. azt hittem nyílvánvaló. a szándékoság abban rejlik többek között, hogy triv: minden melegvérű állat ösztönösen a sarokbapiszkít ha teheti. ez nem.
ese: az enyém.
plágiumvádak: a saját blogomat írni sincs időm nemhogy olvasni a másét. de megnéztem a belinkelt blogokat. nem mennék bele a szerkezeti-stilisztikai különbségek fejtegetésébe se, elég csak a bejegyzések időpontjait megnézni és bárki rájöhet, hogy átlag 2-3 nappal hamarabb írtam a posztjaimat. persze lehetséges hogy a jövőbelátó hónaljam segítségével kifürkészést végeztem. minden lehet.
LC-ről átszokott nyomorékok: szívesen vitázok, ha van miről. tudom ajánlani a jobboldalt található kibővített olvasmánylistát. tanulj nyelveket, olvassál sokat és utánna majd beszélgetünk. nem véletlenül nem vagyok már fent LC-n.
egyetlen poszt tartottam fent ostobaság-menedzsmentre. ez volt az. nemtudom honnan szereztétek meg az ímélcímem, de aki a továbbiakban háborgat azt floodolom.
azoknak akik kirakták írásaimat köszönöm, hogy legalább a blogcímet helyesen hivatkozták meg.
cheza: válogatás - kínzás. igen. a dolgos mindennapok.
sway: ez kutyakaka. azt hittem nyílvánvaló. a szándékoság abban rejlik többek között, hogy triv: minden melegvérű állat ösztönösen a sarokbapiszkít ha teheti. ez nem.
ese: az enyém.
plágiumvádak: a saját blogomat írni sincs időm nemhogy olvasni a másét. de megnéztem a belinkelt blogokat. nem mennék bele a szerkezeti-stilisztikai különbségek fejtegetésébe se, elég csak a bejegyzések időpontjait megnézni és bárki rájöhet, hogy átlag 2-3 nappal hamarabb írtam a posztjaimat. persze lehetséges hogy a jövőbelátó hónaljam segítségével kifürkészést végeztem. minden lehet.
LC-ről átszokott nyomorékok: szívesen vitázok, ha van miről. tudom ajánlani a jobboldalt található kibővített olvasmánylistát. tanulj nyelveket, olvassál sokat és utánna majd beszélgetünk. nem véletlenül nem vagyok már fent LC-n.
egyetlen poszt tartottam fent ostobaság-menedzsmentre. ez volt az. nemtudom honnan szereztétek meg az ímélcímem, de aki a továbbiakban háborgat azt floodolom.
azoknak akik kirakták írásaimat köszönöm, hogy legalább a blogcímet helyesen hivatkozták meg.
2008. szeptember 9., kedd
amikor félóránként kimész megnézni vajon megérette-e már a borostád a beretválásra az pusztán 2 dolgot jelenthet: napok óta nem aludtál és kibaszottul unatkozol. ->
-> y: a "buzgó hód"-fázisba léptem: takarítottam, mosogattam és most kétségbeesetten keresek valami csinálnivalót. a rajzoláshoz és netezéshez túlságosan fáj a fejem/bal szemgolyóm. viszont szívesen olvasnék ha lenne itthon mit.
-> y: az előbb feltűnt egy fav-mappa, hát rámentem. legnagyobb elképesdésemre valószínüleg már hónapok óta gyűjtögetett posztolnivalókkal van tele. azonnal millió ötlet és gondolat és sztori ugrott be + maguk a posztolnivalók is igen érdekesek. úgy tűnik az idevágó memóriát is ebben a mappában tartom, mert ezekre a dolgokra az elfavolásuk óta nem gondoltam. sajnos nemtudom eldönteni melyikkel kezdjem. ehhh... majd máskor posztolok.
-> y: a "buzgó hód"-fázisba léptem: takarítottam, mosogattam és most kétségbeesetten keresek valami csinálnivalót. a rajzoláshoz és netezéshez túlságosan fáj a fejem/bal szemgolyóm. viszont szívesen olvasnék ha lenne itthon mit.
-> y: az előbb feltűnt egy fav-mappa, hát rámentem. legnagyobb elképesdésemre valószínüleg már hónapok óta gyűjtögetett posztolnivalókkal van tele. azonnal millió ötlet és gondolat és sztori ugrott be + maguk a posztolnivalók is igen érdekesek. úgy tűnik az idevágó memóriát is ebben a mappában tartom, mert ezekre a dolgokra az elfavolásuk óta nem gondoltam. sajnos nemtudom eldönteni melyikkel kezdjem. ehhh... majd máskor posztolok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)