min.

az kurvaisten

a színházról mindig későn derült ki, hogy igazából opera(szerűség). szerencsére alkalomhoz öltöztem.
nem.
dehogy.
pont úgy néztem ki mint egy darab szar.

az est visszatérő mondata: "höhöh, nem hiszem el, hogy képesvoltál ÍGY eljönni... höhöh..." ám a transzvesztiták véleménye triv hogy hidegen hagy. mint általában mindenkié.

aztán az étteremben engedtem el a tré-madzagot csak igazán: kiköveteltem magamnak a rántottcsirkét krumplipürével és fröccsel kísértem majd stampóztam, mint a postán.

pont kijózanodtam mire kiértem edzésre, ahol allegrókról és kontratenorokról beszélgettünk a zsákolókesztyűk fedezéke mögül amíg futotta szusszal (furi volt: a bemelegítés ezúttal box. BTW: ha a Kapitány kreatív, mindig megsérül valaki. ez most sem volt másképp). és kiderült, hogy élek-halok a testőrnőkért és/vagy rajtam van a későnyári nemződüh. ajvé.

ez történt eddig. aztán ha bekapcsolták a világot akkor majd kávé, cigi, kaka, zuhany, kávé, insomnia, prospero, kávé, talán ebéd, kamara, anyázás, kávé, Albert, kávé, stampó, vissza BP, kenny, fröccs, stampó, esetleg kávé és újra edzés.
az én életem egyszerű szerintem:

egyszeregyazegy
kétszeregyazkávé
háromszoregyazKÁVÉ
négyszeregyazKÁVÉ MOST!
ötszöregyazsatöbbi...

tessék hal még. ezúttal bugyi.

(aki megmondja mi ennek a fajta püffőhalnak a valódi magyar neve az kap egy csokit)