aludtam 3 órát...

8 napja először.
egy pillanat volt az egész, de a különbség leírhatatlan.
azt álmodtam, hogy gyerekeim vannak, családom és feleségem és kisautóm amibe mindannyian beleférünk. nagyon boldog voltam.
aztán felébredtem, de beletelt egy kis időbe amíg rájöttem már nem álmodom (néha nehéz megmondani) és addig kerestem őket.
visszafeküdtem, de már elillantak minden szenderű derengéssel és közjóindulatommal együtt.
úgyhogy most csinálhatnám azt amit szoktam... azaz mindent.
de már nincs kedvem. olvasni és újraolvasni, nézni és újramegnézni, böngészni és újraböngészni. futni, váratépíteni kockából, firkálni, lakáskultúrarendezéstfolytatni, hagyni, hogy mardosson az öntudat, sétálni, vicces hajakat csinálni a tükörben, két fürdőt venni egy helyett, stb.
és attól leszek önismétlő, hogy próbálok a legkevésbé sem az lenni. már rég meg kellett volna őrülnöm, nem értem miért nem tettem még. vagy talán de. talán már rég túl vagyok rajta és hiába várom. a szó szorgos értelmébe vett bolond nincs a családomban.
viszont volt két nagyapám. mindketten manók voltak.
az egyik mindig cukrot hordott a zsebében és olyanoknak adta, akik szomorúak voltak. a másik mindig barkácsolt, mindenkin segített. az egyik mindig énekelt, a másik mindig nevetett. az egyik türelmes volt, a másik nagyon okos. az egyik sokat ivott, a másik sokat olvasott. az egyik házakat épített, amíg egy nap már nem kellettek a házai és csak a ketyegő idő maradt neki cserébe, meg mi. olyan sokat bohóckodott, hogy szinte elfelejtettem néha milyen bölcs volt. tudta, mit suttogjon a legkisebb fülébe, hogy a legnagyobbra nőjön. mindenkinek udvarolt, de sohasem csalt, csak azért csinálta, hogy szépnek érezzék magukat a lányok. pálinkátfőzött és bortkészített és annyi vicces, buta dolgot mesélt. a másik akkor is egyenesen állt, mikor már igen görbe volt, szívjóság volt és kőkemény akarat. mindig kűzdő, de sohasem dühös. megtudott békélni a múló idővel, meg tudott bírkózni bármivel. sohasem végzett egyetemet mégis mindent tudott. csónakot faragtunk és eveztünk a Tiszán. fákat és virágokat ültetett. osztálytársak voltak az iskolában és nagyon jó barátok. főztek, ettek és mulattak és nagyon szerettek minket. igazából, mindenkit nagyon szerettek. a öreganyámék azt mondják, ebből a két emberből lettem összegyúrva én, hozzáadva az apám bújdosószín szemeit és kaján mosolyát. a legenda szerint így letem ilyen. két nagyszerű ember révén, akik velem lesznek míg világ a világ.