Kritikus Hányad

méltánytalan és hálátlan csend ül a városon. alakíthatatlan
dermedt merengése a létnek, delejes közjátéka annak ahogy az
üres és hibátlan percek elnyomják az életet. képlet, káprázat
ami a szemedbetörli szurtos kezeit és szép lassan olajos
foltot ejt a józan ész márványfehér bőrén. a csend ami
kíhúzza a talpad alól az időt, a végtelen közömbösségének
szélére toszigál és látcsövet ad amin keresztül elédtárhatja
saját tökéletességét. moccanatlan feszül ez a tágas kinti
világ, míg a rókalyukban műveletek és számítások zajlanak,
idegpályáinkon versenytfutó szikrázó lidércek keresik,
hajszolják a dolgok milyenségét. de a mérthetetlen emel most
előttünk kalapot. minden áll, semmi sem változik, nincs
alapja a fizikai viszonyoknak. így lassan belül magunk is
elcsendesedünk. szellemi üresjáratba vált a kerengés.
aludnitér a majomcsapat. a látszat, mint vetület
egymásnaktetsző(leges) táncpartnere lesz a valóságnak és
abban a jóleső, izgató bizsergésben állnak, ami megelőzi az
első lépést. nyugodt szívvel csak egymásért vannak és így
vállnak eggyé és remekké. művi hólyagoktól, láztól és
verejtéktől mentes színtiszta szabadság.