napi kútúrh-missön

Örkény István: Néhány perc külpolitika

"Már végigjártam a környék tüzelőtelepeit, elmentem a csúzdára is, de eredménytelenül. Manapság minden beszerzés nehéz. Aztán valaki ajánlott egy külvárosi pincét, melynek életrevaló és mozgékony vezetője állítólag bármilyen tüzelőfajtát elő tud keríteni, föltéve, hogy az ember visz egy kis rumot. Venni se kellett; volt otthon rumunk, méghozzá valódi kubai. Megtaláltam apincét, ahová nyolc lépcsőn kellett lemenni. Még félúton se voltam, aktatáskámmal a rummal, amikor lentről felkiáltott egy férfi:
- Német demokratikus brikettünk nincs!
Lementem, köszöntem, kipakoltam a rumot a szénporos bádogasztalra.
- Arra nekem nincs is szükségem - mondtam.
- Hanem mit tetszik parancsolni? - érdeklődött a vezető, egy futó pillantástvetve a rumra.
- Én egy kis hasadóanyagot szeretnék venni - mondtam. Eddig akármerre jártam, mindenütt kerek perec megmondták: nincs. De őközelebb lépett a rumhoz, elolvasta a feliratot, elnézte a cimkére rajzoltcukornádat, aztán így szólt:
- Hát egy kis uránszurokércet talán össze tudok kaparni. Ezen nevetni kellett.
- Maga jópofa! - mondtam neki. - Mit képzel rólam? Hogy majd otthon, egy teakonyhában nekiállok házilag dúsítani? Fogtam a rumosüveget, visszaraktam az aktatáskába, amitől a szenes mindjárt engedékenyebb lett.
- Nem kell azért rögtön elrohanni. Szíveskedjék pontosan elmondani, mitetszik, és aztán majd meglátjuk, mit lehet csinálni. Mintha nem tudná - gondoltam -, de azért szép türelmesen elmagyaráztam, hogya szokásos atomtöltetre, vagyis nagy tisztaságú Uránium 233 izotópra van szükségem. - Persze, ha nincs - tettem hozzá -, akkor egy kis Plutónium 239 is megteszi. Újra elővettem a rumot, és visszatettem a szénporos bádogasztalra. Nemszóltam semmit. Szólni ő se szólt, csak hátravitte az üveget, és betette egy rozogairatszekrénybe. Minek annyit beszélni? E némajátékkal kölcsönösen elmondtuk egymásnak, hogy az ügyletet nyélbe ütöttük, most már csak a forma kedvéért akadékoskodott a szenes.
- Ha szabad kérdeznem - érdeklődött -, hordozórakétája már van?
- Van - mondtam kurtán. Nem mentem bele a részletekbe. Ha elmondanám, mennyi utánjárásomba került, amíg rátaláltam arra a bizonyos csillaghegyi kisipari szövetkezetre, ahol -persze nem egy üveg rum, hanem egy angol mechanikus pianínó és hat véglepedővászon szétosztogatása árán! - nagy nehezen összefusiztak egy közepeshatósugarú rakétát, ezzel csak fölverném a hasadóanyag árát. Számításom bevált. A szenes meglepően olcsó árat mondott, s én leszámoltam a pénzt abádogasztalra.
- Valami edényt hozott? - kérdezte?
- Nincs nálam semmi.
- Akkor két forint üvegbetétet kérek. Kifizettem az üvegbetétet.
- Dugója nincs? - kérdezte. Dugóm se volt. Felsóhajtott. Aztán széthasított egy újságlapot, összecsavarta, s úgy-ahogybedugaszolt vele egy piszkos parádivizes üveget. Abból a rozzant szekrénybőlvette elő, ahova a rumot dugta az előbb.
- Becsomagoljam?
- Nem szükséges - mondtam.
- Legyen máskor is szerencsém - mondta a szenes, és előzékenyen felkísért alépcsőn. Ott megkérdezte:
- Remélem, békés célokat szolgál?
- Az csak természetes - mondtam.
- Csak mert olyan nagy viccmesternek látszik - mondta, és megfenyegetett az ujjával."

az emlékeztetőért köszönet Mr. V-nek.