Mifelénk az élet...

Jóanyám írta ma:

Francia rétes – kissé magyarosan

Politikus lesz a kisebbik lányom, akárki meglássa! Erre a messzemenő, anyai büszkeségemre annyira okot ugyan nem adó következtetésre egy hétvégi főzés közben jutottam.
Először akkor kerekedett a szemem tükörtojásnyira (bár a barna reggelinek való nem túl gusztusos, de már leírtam, mindegy), amikor csemetém az orra alatt érdemjegyeket és tantárgyakat mormolt gyors egymásutánban. Sebesebben a fejében kattogó számológépnél csak a keze járt, mely a hagymát aprította. Felfigyeltem a mondattöredékekre, mert ilyenkor nem lehet tudni, telefonál-e, magát győzködi, vagy szavait nekem címezi. Ez utóbbi gyakran bejön és kérdőre von, miért nem figyelek rá. Egyszóval számok, tárgyak, osztás, átlagszámítás, ahogy kell.
… az annyi, mint 4,4.
- Az jó, ügyes vagy. Mindent beleszámoltál? – ébredt fel bennem a gyanú.
- Á, nem, a matekot és a fizikát nem.
- Hát úgy hogy lehet átlagolni? – így a mit sem sejtő anyai hang.
- Majd hülye leszek! Hogy lerontsa!

Elképedtem ezen a racionalitással vegyes manipulációs érzéken. Valahogy így számolhatják ki, hogyan növekedett életszínvonalunk. Úgy összesenben. Nemhiába mondta valamely angol híresség, hogy három fajta hazugság van: hazugság, átkozott hazugság és statisztika.
Délután irigylésre méltó lelkesedéssel elindult bevásárolni egy valahol meglátott és megkívánt recept megvalósításához és bátyja hazaérkeztének tiszteletére. Francia rétes, azaz réteslap és sokféle sajt, köztük rokfort, finom fűszerek, túró, tucatnyi hozzávaló… hosszú listát láttam a kezében. Vitte a plasztikkártyámatt, sajnos, tudja a pin-kódot. Két óriási szatyorral tért meg, az egyik tetején egy doboz gomba… Rácsodálkoztam:
- Gomba is kell bele? Te nem is eszed meg a gombás kaját…
- Nem, ha nem tudok róla, hogy van benne.
Aha. A rétes, amit az elejétől a végéig ő készített, isteni lett, gazdag, laktatós (a hozzávalók árából kitellett volna vagy három kiló bélszín, de nem szóltam. Nem minden 17-18 éves süt-főz, az enyém igen, örüljek neki.). A fiam, hálás és kritikus gurman, nyomta befelé, majd rákérdezett: mi van ebben?
A lányom sorolta büszkén, majd a következő mondattal zárt: és nincs benne 15 deka gomba.
Fiam nem értette:
- Kár, pedig én szeretem a gombát, ja, te meg nem.
Lányomnak fülig ért a szája. Az egy napra jutó (ön)becsapások száma kettőre nőtt. Sajátos hungarikum.
Élvezettel majszoltuk a „gombátlan” rétest és egy Churchill-aforizma jutott eszembe:

“Amikor arról kérdeznek, mire van legnagyobb szüksége valakinek, hogy politikussá váljon, azt felelem: „Arra a képességre, hogy megjósolja, mi fog történni másnap, a következő hónapban, a következő évben - és utána képes legyen megmagyarázni, miért nem az következett be.” Lehet, hogy mégsem ártalmatlan gitártanár, hanem tényleg politikus lesz a lányom?! Óh, jajj!