karma

lépések zaja helyett, suhogás, menekülés kósza márványszárnyakon
helyek, arcok, emberek - lapozok, lapozok, lapozok
láthatatlan vagyok, hátha valaki észrevesz... valaki érdekes, valaki új
kicsi fénypont vagyok és suhanok az éjszakában
szakavatott réme egy olyan kornak ami nagyonis jelen van, csak senki nem látja
A világ bajnoka!
Téridőhódítókoalaember!
helyeken vagyok és a térdeket figyelem, meg ugye a téridőt, ami egyre csak görbül
hiába sietek egyre jobban a különböző helyekre egyre és egyre később érek oda
ez valami szifon
kallódó lelkek pultoknál ülnek a karcos felületükön az odafagyott lehelletem
látszik, játszik, lüktet
aztán jönnek az elhagyott langusztaszerű ébernekvélt bölcsészhallgatók
a kishercegek akiket ha megcsókolsz békává változnak
a mindenttudó tetszhalottak
és megint csak a tartam és a szubjektív szemléleti forma
de a világot még mindig nem hosszúlépésekben mérik
se versekben és összetört szívekben
és ha bebizonyítom hogy nincs igazatok még mindig megszűntök létezni
ilyen a természetetek, kamikáze álmodozók vagytok
ha a világ nem úgy van ahogy nektek tetszik akkor nincs sehogy
csak a program, a ponyva, a kupi, a kutya, a zöld, a kert... a játék, az emlék
egy villanás a körút, elektromos kisülés
ionok... szubatomi részecskék tömege
egyszerű sorozattal leírható a ma esti rokk: 3, 7, 10, 12, 13
g, stampó, korsó, hely, és végül ker ami a stopp.
Laci, Ádám, Veronika, Malac, Kampó, Bower, Bella, Teréz, Léri, Klog a manó
rázkódik alattam a föld, tolják a zongorát
látszólagos csend honol a tiszta selyempárnák között
mozdulatlan örök szépséget rejtenek
légies monológját mindannak ami valaha is tökéletes volt ezen a világon
az én számra nem jönnek becéző szavak
az asztaloknál már csak árnyékok ülnek
egyedül vagyok
lassan elindulok haza
vagy egy másik kaland felé
más gépéről írni amúgy is tré